BelépésVaslovasok.huMotoros túrák animáció

 5 nap múlva: Vasárnapi "Desszert" túra! túra.
2010.07.16. | A bejegyzést írta: Harmat László - "MESTER"

Életben maradni...

Sok évvel ezelőtt, ifjú motorosként hallottam először a tapasztalt "Nagy Öregektől" az azóta már közszájon forgó poénos "jótanácsot": "Ha a magyar utakon szeretnél sokáig életben maradni, motorozz úgy mintha senki sem ismerné a KRESZ-t és mindenki az életedre törne." Bár e mondás akkor még túlzásnak tűnt, később rá kellett jöjjek: van ebben is némi igazság!

Érdeklődéssel szoktam olvasni a rendkívül színvonalas és igényes Vaslovas Honlapon Turóczi Ákos motorozással kapcsolatos írásait és jótanácsait, melyek gyakran szólnak a "túlélésről" vagyis, hogy mi motorosok hogyan legyünk úrrá az utakon ránk leselkedő veszélyeken és hogyan oldjunk meg különböző extrém helyzeteket. (Lásd pl. Veszélyek a buszsávban, Motorozás esőben, Alattomos kanyarok stb.) Ha megengeditek, ezúttal én is megosztanék veletek néhány személyes tapasztalatot, melyeket itthon és külföldön baleset-mentesen átmotorozott évtizedeim során szereztem. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy nem igazán kedvelem a lassúskodást és sokkal inkább vagyok a sportos motorozás híve. Szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy kellő motorkezelési és forgalom rutinnal, jó reflexekkel, nomeg józan körültekintéssel igenis lehet gyorsabb tempó mellett is biztonságosan motorozni. Szóval gyorsan, de nem őrült módjára!!! Amennyiben "agyonszabályozott" világunkban valamennyire haladni is szeretne az ember az utakon, néha bizony túl kell lépnie a szerintem helyi íróasztalok mellől önkényesen eldöntött és többnyire indokolatlanul túl alacsonyra szabott sebességkorlátozásokat. A gyakorlatban viszont bármilyen magas sebességhatárt engedjenek is a kitett táblák, én pl. a megengedettnél jóval óvatosabban és körültekintőbben közlekedem, amikor az útviszonyok, mások testi épsége, illetve az adott közlekedési helyzet ezt ténylegesen megkövetelik. (És itt a lényeg a ténylegesen van!) A mottom: "Vezess gyorsan, de ésszel és kerüld az életveszélyes helyzeteket"! Ez a "ars poétikám" mindeddig bevált.

Valószínűleg rajtam kívül még sokan mások is hasonlóan éltek v. élnek meg bizonyos szituációkat a motoron, de ahogy mondani szokták: ha csak egyetlen hasznos gondolat akad egy hozzászólásban, ami megmarad és aminek segítségével esetleg elkerülhető egy ránk leselkedő baj - akkor már megérte! Úgy vélem, ha van emberi tulajdonság, amely nélkül elvileg senkinek sem szabadna motorra ülnie - az nem lehet más, mint ALÁZAT a motorral és a motorozással szemben! Ha ez megvan és motoros tudásunk növekedésével sem válunk idővel önteltté, akkor van esélyünk, hogy elkerüljenek minket a balesetek. Még a legjobbaknak is mindig van mit tanulnia! - (Ezt a nyolcszoros Moto GP világbajnok Valentino Rossi mondta, aki azért tud egyet s mást a motorozásról:) Ha tehát életben akarunk maradni vigyáznunk kell, hogy soha ne becsüljük túl a magunk illetve motorunk képességeit és ne feszegessük a határainkat a végtelenségig, mert lehet, hogy egyszer majd elhagy minket a szerencse. Személy szerint -bár elismerem ügyességüket és tehetségüket- nagyobb óvatosságra és önmérsékletre inteném pl. a hegyi szerpentinek útjain szabad versenypályaként száguldozó ifjú kanyar vadászokat, akik a Mátrában, vagy a Pilisben tövig húzzák a gázt, kanyarokban is félelem nélkül előznek mindent és mindenkit, miközben annyira mélyen döntenek, hogy a lábtartójuk karcolja az aszfaltot. Tudom ez a motoros tudás nagyon imponáló látvány, de mégis, lehet valaki bármennyire ügyes és képzett a zárt pályán, sajnos a közutakon elég egyszer hibáznia. Elég, hogy csak egyszer jöjjön vele szemben egy, az ő sávjába átsodródott jármű, vagy éppen kanyarban fusson rá erősen bedöntött motorjával egy kőfelszóródásra, esetleg közvetlenül elé ugorjon ki egy szarvas az erdőből stb. és valószínűleg több esély már nem lesz a korrigálásra.

Korábbi írásában az utak jellegzetes veszélyforrásaiként említi Ákos a "Flakont" és a "Banánhéjat", melyeket nem árt nagy ívben elkerülni. Ez így is van, de bárcsak összesen ez a két dolog lenne az, ami fenyegeti az útrakelő motorosokat. Némi malignus ironiával fűszerezve az alábbiakban hadd soroljam fel azokat a további potenciális veszélyforrásokat, melyeket nap mint nap tapasztalok a hazai utakon, hátha egyszer majd maga a "Nagy Illetékes" is olvassa e sorokat és mondjuk tesz is valamit útjaink motorozhatóbbá tétele érdekében. Szóval a Flakonon és Banánhéjon túl következzen itt kritikus-motoros szemmel és a teljesség igénye nélkül mindaz, ami manapság egy össznépi terep-cross-triál-ügyességi + túlélő motoros pályává varázsolja Magyarország országútjait:

1. Kátyú (gyenge minőségű aszfaltjainkon az időjárás és elhasználódás nyomán keletkező úthiány, kiterjedése bármekkora lehet, átlagos mélysége 5-10 cm).
2. Gödör az úton (a Kátyú továbbfejlesztett, tehát még elhanyagoltabb változata.) Kiterjedése szintén bármekkora lehet, viszont mélysége helyenként már a 20-40 cm-t is elérheti. Ha ebbe egyszer az első kerék beletalál. Hmm?
3. A nyári kánikulától, vagy az út alatti gyökérzettől felgyűrődött, akár 10 cm-nél nagyobb magasságot is elérő és az út teljes szélességében felmagasodó váratlan aszfalt kitüremkedés u.n. keresztborda. Mivel ez nyílt terepen, egyenes útszakaszokon is bárhol előfordulhat, nagyobb sebességgel ráfutva ez az, ami a gödör mellett a legjobban amortizálhatja a futóművet, a felnit, de a motorost is!
4. Rosszminőségű aszfaltjainkon a nehéz Kamionok és Autóbuszok kerekeinek tengely nyomásától kialakult hosszanti nyomvályú, mely akár 30 cm mély úthullámot is jelenthet. Autóbusz és troli megállókban mindenütt megtalálható.
5. Lakott területen minden előzetes jelzés nélkül a legváratlanabb helyeken hirtelen elénk bukkanó, szabálytalanul túl magasra épített és túl meredek ívben felmagasodó "fekvőrendőr", mely úgy beleolvad a környezetbe hogy csak az utolsó pillanatban érzékelhető. Ez az egyik legalattomosabb ember által épített motor és motoros-gyilkos útakadály, amire ráfutva rossz esetben egy motoros a vaslováról lerepülve nagyon komolyan sérülhet!
6. Előírt védőháló nélkül közlekedő sittszállító konténeres teherautókról a zökkenőknél az útra lepotyogó, szétszóródó téglák, kődarabok és lécek, esetleg rozsdás szögek, csavarok és más, bontásból származó éles fémhulladékok.
7. Kőzúzalék, vagy kavicsfelhordás foltokban az út közepe táján mindig a kanyarokban. Előfordulása a hegyi utakon gyakori, míg a Mátrában kötelező!
8. Katasztrofális műszaki állapotú autóbuszainkból, teherautóinkból és mezőgazdasági gépeinkből az útra kifolyatott és szétkent fáradt olaj és gépzsír.
9. Építkezésekről, elhanyagolt földutakról az országútra kikanyarodó erőgépek vastag terep gumijairól kilométereken keresztül felhordott vaskos sárcsimbókok.
10. Elütött, elpusztult állatok hetekig az úton fekvő, szétlapított, oszló tetemei.
11. Viharkárok nyomán keletkezett, utakról el nem takarított rönk, vastag faág.
12. Végül, alacsonyabb IQ-val rendelkező polgártársaink útmenti ivászata után, ott helyben az út középére hajított és széttört jókora sörösüveg szilánkok. Hmm..

Szóval nagy hirtelenjében kb. ennyi "finomság" jutott eszembe szép hazánk Kritikán aluli út-kínálatából. Szép is lenne, ha csak az a bizonyos Flakon és Banánhéj keserítené az életünket? Amíg pl. Ausztriában a csodásan karbantartott és jóminőségű utakon motorozva arra is van idő, hogy fél szemmel a környező tájban gyönyörködjünk, addig itthon sajnos állandó stresszben kell sasolnunk szorosan magunk előtt az utat, nem várt halálos csapda-veszélyek után kutatva!
Ja és egyébként tényleg nem árt vigyáznunk, mert - ha pechünk van - a felsorolt 12 útcsapda kombinációiból egyidejűleg többel is találkozhatunk egy helyen!

Ákosnak teljesen igaza van, amikor arra int, hogy az előttünk haladó jármű mögött tartsunk megfelelő távolságot, hogy maradjon kellő reakció idő az úton előttünk hirtelen felbukkanó veszélyek érzékelésére és elkerülésére.

Idáig a szakszerű elmélet. Ezzel szemben a hétköznapi gyakorlat, amit motorosként akár városban, akár az országutakon, Magyarországon nap mint nap ténylegesen át kell éljek az, hogy nálunk nemhogy senki nem hajlandó betartani a biztonságos követési távolságot, de még csak azt sem tűrik el, hogy más betartsa azt! Amint ugyanis egy előttem haladó jármű és köztem megpróbálnék kellő követési távolságot tartani, hogy még időben észleljem az általa takarásban lévő tipikusan hazai útveszélyeket: (pl. mély gödröt, magas aszfaltfelgyűrődést, az úton heverő üveget, téglát, döglött állatot stb.) akkor ezt a keletkezett kb. egyautónyi rést meglátva és kihasználva a szorosan mögöttem lihegő autós azonnal tolakodóan elém vág és beerőszakolja magát az előttem keletkezett résbe. Mi következhet ezután? Ha mondjuk a defenzív vezetési stílus mellett döntök, akkor igyekezni fogok ismét lemaradni és mindannyiszor felépíteni egy nekem megfelelő újabb biztonsági 20-30 métert az elém tolakodott jármű és köztem. Az előttem így kialakított újabb réseket látva és kihasználva ezt követően viszont az összes többi, még mögém érkező autós sorban meg fog előzni és engem folyamatos fékezésekre kényszerítve mind betolakodnak majd szorosan elém. Tehát vagy bevállalom azt, hogy folyamatosan hátrébb kényszerülök az adott sorban, vagy pedig megszüntetem a biztonságos követési távot magam előtt, hogy mások már ne tudjanak elém furakodni - és én is szorosan pár méterre felzárkózom az éppen előttem haladó mögé. Ez motorral nyilván a lehető legrosszabb döntés és a felsorolt 12 pontban foglaltak ismeretében egyben a legveszélyesebb is lehet!

Részemről ilyenkor van az, hogy egyszerűen megelégelem, hogy nem hagynak normális követési távolságot tartani, ezért inkább a radikálisabb megoldás mellett döntök és "előre menekülök"! Tehát az első adandó alkalommal, amikor ritkul vagy megszűnik a szembe forgalom (és meggyőződöm, hogy hátulról sem közelít senki) gyors kormány mozdulattal kivágok balra, húzok neki egy jó kövéret és néhány röpke másodperc alatt megelőzve a teljes autósort, beállok első helyre, majd szépen elhúzok, ahogy illik. Tudom, ez sem egészen veszélytelen manőver, mert ehhez igen nagy sebességre kell felgyorsítanom, ami önmagában ugyan még nem lenne gond, viszont ha egy felelőtlen járművezető a visszapillantó tükre használata nélkül döntene úgy, hogy a sorból éppen előttem kilépve kezd váratlan előzésbe, abból még nagy baj is lehet... Akárhogy is, sportos stílusú motorosként  mégis inkább az u.n. előre menekülésre szavaznék, mintsem hogy egy zárt autósorba beékelődve várjam ki, amíg valami takarásban lévő váratlan útakadályra rá nem futok. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy amikor egy magas építésű kisbusz, átláthatatlanul sötét üvegű terepjáró, vagy zárt furgon kerül elém (amikből manapság rengeteg van az utakon), motorosként azokat is minden esetben kénytelen vagyok "önvédelemből" megelőzni, mert az ilyen járművek mögött abszolút semmit nem lehet látni sem az útból sem pedig a forgalom többi résztvevőjéből. Ez olyan mintha menet közben folyamatosan egy átláthatatlan fal tornyosulna előttem, ami életveszélyes.

Zárt autósorba motorosként beékelődve további komoly rizikófaktor lehet még az is, ha mondjuk az előttem haladó autók valamiért hirtelen lassítanak, én vészfékezni kényszerülök, mire a mögöttem szorosan rám tapadó autós (aki a hazai közlekedési rutinnak megfelelően többnyire szintén nem tart mögöttem kellő biztonsági távolságot), elkésve fékez és hátulról egyszerűen felöklel.

Végezetül visszatérnék írásom Alap Gondolatához. Hogy is poénkodtak anno a motorosvilág sokat tapasztalt Nagy Öregjei? "Ha a magyar utakon szeretnél sokáig életben maradni, motorozz úgy mintha senki sem ismerné a KRESZ-t és mindenki az életedre törne".

A Gondolat első részét tekintve persze jókora túlzás, hogy itthon ne ismernék a KRESZ szabályait. Ismerik azt nagyon is jól, csak ahogy mondani szokták az a jó szabály, ami nem csak le van írva, hanem amit a gyakorlatban tényleg be is tartanak. Ezért a tanácsom motoros barátaimnak azt, hogy soha ne vegyék biztosra látatlanban csak úgy, ha pl. egy kereszteződésben az írott szabályok szerint és elvben nekik van elsőbbségük, anélkül hogy erről mindannyiszor külön-külön ne győződtek volna meg. Ahol elsőbbség mellett autósként (mivel ott azért véd a kaszni) különösebb óvintézkedések nélkül át lehet rongyolni, ott elvi elsőbbség ide-vagy oda, motorosként mindig óvatosan lassítani és kétszer is ellenőrizni kell, hogy az az elsőbbség vajon ott és akkor tényleg elsőbbséget jelent-e és vajon megadták-e? Vicces, de én pl. Budapesten még akkor is előbb gondosan balra-jobbra körülnézek, mielőtt egy nekem szóló zöld jelzésnél elindulnék a kereszteződésben. És ezt nem a "majré" miatt, hanem egészséges túlélő ösztönből teszem. Nálunk ugyanis még a zöld lámpa biztonsága sem garantált száz százalékosan, hiszen a fővárosi közlekedési káoszban naponta látni már bőven benne a pirosban átszáguldó agresszív autóst.

Az ön és közveszélyesen közlekedő erőszakoskodóktól eltekintve - az Alap Gondolat második részével kapcsolatban azért úgy látom, hogy amióta hatványozottan nő a motorosok száma, azóta az autósok is egyre jobban elfogadnak minket. Mivel most már az utakon állandó rendszerességgel kell számolniuk velünk, remélhető, hogy a közlekedésben előbb vagy utóbb egyenrangú félként kezelik majd a motorosokat is. Ezért hamarosan talán nem is annyira a közlekedés többi résztvevőjétől, mint inkább a folyamatosan romló hazai utaktól kell továbbra is tartanunk, melyek teljes rendbetételére egyenlőre esély sem látszik és amelyek ha nem is szó szerint, de végül is -ha nem vigyázunk eléggé- áttételesen tényleg a motorosok "életére törhetnek". (Lásd az általam 12 pontban összefoglalt kritikán aluli magyarországi út-anomáliákat.)

Megköszönve a lehetőséget ezúton kívánok a Vaslovagoknak veszélyektől mentes sima, széles országutat és derűs időben élményteljes motorozást!




Hozzászólások a/az "Életben maradni" bejegyzéshez
Szólj hozzá a cikkhez!
Lépj be vagy regisztrálj az oldalra ide kattintva, hogy hozzá tudj szólni a cikkhez.
0. oldal.

Szeki
2010-07-28, 21:45
Bocsánat mindenkitől, de megírtam a választ, és kidobott a rendszer...

A videón és a képeken lehet látni, milyen ruhákban túráztunk. Amíg az autópályán mentünk, mindenki rendesen fel volt öltözve. Nadrág, kabát, kesztyű, stb. De ott már amikor csak átmentünk fürdeni, hát bizony a 43 - 46°-ban nem volt nagy kedvem még farmert sem húzni... Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell a ruha. De ha az ember úgy dönt, hogy most lesz egy olyan nap, esetleg több, hogy még biztonságosabbra teszi a mércét, nem dönt akkorát, nem száguldozik, mint szeretne, és sokkal jobban figyel a többiekre, hát miért ne? Miért ne mindjárt páncélt vegyünk? Azért, mert rövid gatya-izompólóban nyomtuk, nem vagyunk potenciális hullajelöltek... Ahol voltunk, amúgy egy esetleges borulásnál sem lenne sok esély, jobbra sziklafal, balra szakadék... Kicsit durvának találom az írást. De csak ebből a szemszögből. Amikor átmentünk PAG szigetre, volt, hogy a hőmérőm a sziklakatlanban mutatott 53°-ot is, mindezt 70 - 90 km/h sebességnél. Nekem volt egy olyan pillanatom, ha nem állok meg levenni a teli ruhát, akkor menten lefordulok a motorról. Direkt vittem a nyári kabátot, meg a farmert, térdvédőt, és abban mentem tovább. Itt nincs klíma! És még a menet közben kortyolgatást sem tudtam megoldani! Pedig gondoltam rá. Megállásonként fél liter tea fogyott nálam. Egyszóval, ha lehet, felöltözve motorozok. De nem mindenáron. Hőgutát kapott ember veszélyesebb, mint a részeg. Tehát csak ésszel, az a lényeg.

cbjani
2010-07-28, 11:28
Egy kis adalék(8)) Link

Hangyusz
2010-07-22, 13:07
Nagyon tartalmas és hasznos volt számomra a cikk. Köszönöm a jó tanácsokat és figyelmeztetéseket.

(oOo)Hangyusz

fjrgrande
2010-07-21, 23:39
Miota fehér(gyöngyház és nem rendör)persze mindenki rendőrfehérnek nézi,azóta ugy elengednek a kocsik mint a sicc,be vannak fosva hogy jön a bünti(,O,)
Nem mintha elötte nem kerültem volna mindet ki mint a pocsoját,pusztán önvédelemből persze.
Viszont avval eggyet kell értsek hogy a szerpentinen egy picit visszafogottab tempóval komoly bajokat lehet elkerülni(persze kellő rutinnal)
Azért lemegy néha a roló és tt-nyomok,de egyre ritkább(,O,)mert egyszerűen nem éri meg.
Évi 2 alkalom valamelyik pályán elég jól kiélheti magát az emberfia,ha más nem csak az élvezet kedvéért.

gumimaci
2010-07-21, 09:24
Sziasztok!
Még egyet hozzátennék..a minap kaptam az ölembe egy frankón izzó csikket.."csak" a ruhám bánta.
Tegnap jobbra próbáltam lefordulni a bekötőutunkra, a samarás a seggemben egyszerűen tolt le az útról. Majdnem perec lett...
Sosem értettem-autósként sem- hogy mért kell a lábamtól 10 centire tartva megelőzni, pláne akkor ha nincs is szemből forgalom.
Nomeg amikor előz majd kiesik a motorja...és beáll elém ugyanannyival.
Autósként is meg volt a véleményem a közlekedési kultúránkról, de mióta motorozok látom csak igazán a fenti "Öregek " igazságát.
Jó írás, Köszi

guen
2010-07-21, 03:29
Hali! Gratta nagyon jó kis írás és igencsak magamra ismertem benne:)
Kb ugyanezt a vezetési stílust képviselem ami Te is és nekem is ez vált be a legjobban a fővárosban és az országutakon is. Eleinte szerintem tudat alatt csinálhattam mindezt aztán arra fogtam hogy nem azért előzök mert sietek hanem csak, hogy csináljak valamit ne unatkozzak aztán eljutottam oda hogy rájöttem engem is ezek az indokok vezérelnek. Sajnos tudom magamról hogy bár a sebességeket csak kis mértékben lépem át -városban szinte egyááltalán nem országúton 110 körül járok- a többi szabályt viszont elég rugalmasan kezelem kivéve a bukkanóban előzést ami nálam szent és sérthetetlen. Mostanra eljutottam oda hogy bár közel van úgyérzem kinőttem a mátrát(no nem sebesség vagy tudás szempontjából) már nem járok oda csak hogy föl le motorozzak inkább csak ha arra visz utam akkor nem hagyom ki de sokkal inkább ésszel megyek mint eddig.

kb
2010-07-20, 21:55
Nagyon jól összeszedted!
(oOo)

gyuri
2010-07-20, 21:11
Szerintem sikerült össze gyűjtened az utakon ránk leselkedő legfőbb veszélyforrásokat.Egy éve történt velem,egy kis települést elhagyva a kigyorsítás közben az elsö kanyar közepén rá gorultam egy kivasalt lócitromra,első,hátsó kerekek megcsúsztak ugyan de sikerült stabilizálni a gépemet.Kívánok mindenkinek balesetmentes közlekedést,széles utat. :)

Legutóbbi bejegyzések


Hogyan motorozzál csapatban?
Zártkörű túrák szervezése
Közlekedési tanácsok motorosoknak
Pécs környéki motoros túraútvonalak
Hogyan tárold télen a motorodat?
További bejegyzések >>

Eseménynaptár


További programok >>
Motoros túrák, programok, találkozók, rendezvények, események
C Minden jog fenntartva 2006-2014 Vaslovasok.hu | Copyright és Adatvédelem | Médiaajánlat
IP címed:
54.198.142.121